Kedves Ernő!

A honlapja nagyon tetszik, kifejezetten széleskörű, és jó olvasni, hogy olyan személyes jellegű.
Ezen felbuzdulva írok az építkezésünk előzményeiről. Mi Érden építkezünk, hosszas huzavona után. Egy barátom már meg is jegyezte, hogy a hobbink a használt ház keresése és az építkezés párhuzamosan. Évekkel ezelőtt vettünk egy telket, amibe beleszerettünk. Jelenleg a lakhatásunk megoldott, de már nagyon szeretnénk egy saját otthont. Belevágtunk az építkezésbe, Az építkezést elkezdtük, a szerelőbetonig jutottunk ősszel. A ház tetőtérbeépítéses, 70 m-es. A nagy álom, hogy jövő karácsonyra a földszintre beköltözhessünk... A tetőteret meg majd évek alatt a lehetőségeinken belül folyamatosan megcsináljuk.

Évek óta igyekszünk elmélyülni a házépítés rejtelmeiben. A fal/mennyezetfűtés kezdetektől fogva kifejezetten szimpatikus. Feleségem asztmás, én is komoly allergiával küzdök, amin a felületfűtés is sokat segítene, nem keveri a port, légkondi helyett hűtésre is alkalmas, illetve a cél egy alacsony energifelhasználású ház  megépítése, amihez ezen fűtési mód is hozzájárulna.
 
Természetesen, mint aránylag új dologtól tartunk is. Egy olyan szakembert szeretnék találni, akinek van tudása, tapasztalata a megfelelő méretezésben, felületek, rendszer kiválasztásában, kivitelezésében. Egy radiátoros rendszert ma már szinte nem lehet elszúrni, ha mégis kicsi a radiátor, ki lehet cserélni nagyobbra. Egy felületfűtésnél már nem ilyen egyszerű a dolog.
 
A napenergia hasznosításának előkészítését is szeretnénk az építés során megoldani, mármint azon részét a dolognak, hogy a legkevesebbett kelljen fúrni faragni majd évek múlva (ez még abszolút fekete folt számunkra). Mindenképpen a központi porszívó csövezését ki akarjuk építeni, a motort, meg majd pár év múlva csatlakoztatni hozzá.
 
Tudom, hogy …………. messze van, ezért a tervezés külön is érdekelne, persze elsősorban a komplett kivitelezést szeretnénk.
Ha tud foglalkozni az ajánlatkészítéssel annak nagyon örülnénk (komolyan Ön az egyedüli, akit erre felkértük, a honlapja alapján).  Ha esetleg nem érdekli a dolog, akkor egy szakember ajánlását kérjük.
 
Ha a melléklet esetleg nem ment át, kérem jelezze, illetve megadom a tel.számom is: 20-…….

Az alaprajzok a ………. oldalon vannak. A tervben radiátoros rendszer van, (Ha esetleg mégsem felületfűtést tudunk megvalósítani, akkor padló és radiátor (ablakoknál + halószobákban) lesz.)

Köszönettel és válaszát várva:
M……… K….. és M…. E……
 
 
 
válaszom és az ajánlatom:
 
 
 
Kedves K…….. és E……….!
 
Köszönöm ajánlatkérését! Érződött a levelükben, hogy tényleg sok időt és energiát fordítottak már eddig is a házuk megtervezésében.
 
Élmény volt olvasni! Meglepődnének néha milyen leveleket kapok! Mondjuk ez egy másik történet.
 
Van viszont egy rosszhírem! A gépészeti rendszer - mint tudják önök is biztosan – határozza meg később, amikor használni kezdjük a megépült házunk, a komfortérzetünk.
Egyik legfontosabb része ezért az építésnek. Érdekes módon az építtetők nagyrészt ezzel a résszel foglakozik a legkevesebbet.
Pedig pont az ellenkezőjét kellene tennie. Sokszor amikor lelkesen belekezdenék egy jó gépészet megformálásába azzal veszítem el a megrendelőimet.
 
Az embereknek Tescós gépészet kell!
 
Úgy gondolom, ti talán mások vagytok ezért nem csak egy egyszerű ajánlatot készítettem, hanem először próbálok kicsit segíteni nektek milyen sokrétű is az épületgépészet.
 
Több ajánlatot készítettem. … J
 
Az ajánlatokat csak a földszintre készítettem el. A tetőtér azt írtátok később lesz kialakítva.
Egyébként oda lehetne gipszkartonos fűtés és hűtést rakni. Később azt is kiszámolom jelenleg, hogy nézne ki.
 
falfűtés és padló temperálás  
 
 
 Anyag                   446 039         Díj                     232 922
 
 
épületszerkezet temperálás Fűtés és hűtés padló t.   
 
 
Anyag                  414 039        Díj      226 275
 
 
A két ajánlat a következő lenne. Az első egy falfűtés és padlótemperálás egy mellékletet küldtem ahol láthatjátok hol mekkora felület lenne. Ez csak fűtés! A hűtés a többletfelületet igényel.
A másodok ajánlat egy épületszerkezet temperálást, ha úgy tetszik egy mennyezet fűtést és hűtést valamint egy padlótemperálást illetve azok gépészeti elemeit tartalmazza a szintosztó gyűjtőig! Itt a épületszerkezet temperálás a teljes mennyezetre vonatkozik. A teljes felület fűtene illetve hűtene!
 
Érdekes módon az ára kedvezőbb mint a csak fűtésé … ez a gépészeti rendszerek árkülönbözete miatt van! Jó kérdés az, hogy akkor miért szerepeltetek egy olyan rendszert az ajánlatomban ami rosszabb és drágább? És ha azt elárulom, hogy egy ilyen esetben az építetők több mint 90 % a drágább és a rosszabbik rendszert választja. Ez a Tescós kényelem …
 
Mi a gond az olcsóbbik és jobb rendszerrel? Sajnos van egy nagyon nagy gond vele! A kialakításához egy csapatmunka szükséges. Együtt kell dolgozni a tervezőnek a statikusnak a gépésszel. Igazodni kell a  zsalukészítőnek a villanyszerelőnek a kőműveseknek a vasbetonszerelőknek egymáshoz. Ez soha nem megy, … illetve nagyon ritkán …
 
… talán egy két olyan esetben amikor a kőműves felvállal egy központi műszaki vezetői „tompító” szerepet és a csapat már nagyon össze van szokva. Illetve a építtetők megfelelően tudnak hatni mindenkire.
 
 
„A napenergia hasznosításának előkészítését is szeretnénk az építés során megoldani, mármint azon részét a dolognak, hogy a legkevesebbet kelljen fúrni faragni majd évek múlva (ez még abszolút fekete folt számunkra). Mindenképpen a központi porszívó csövezését ki akarjuk építeni, a motort, meg majd pár év múlva csatlakoztatni hozzá.”
 
Logikus és nem is nehéz kialakítani a napenergia hasznosítás előkészültéit, érdekes, hogy nem is nagyon nagy többletköltség, mégis nagyon kevés esetben van kialakítva. Az egész roppant egyszerű, legalábbis nagyon ésszerű! A jellemző példa erre amikor kihívnak, hogy nézzem meg a rendszert, mert az aki csinálta nem értett hozzá. És látni sem akarják stb. Ilyen esetben nagyin ritkán megyek ki, sajnos ez az igazság. Na ilyenkor amikor kérdezem mi a gond akkor közlik velem, hogy a kollektoros rendszer nem működik jól. Mert ilyenkor a kollektorok nem állítják, nem tudják előállítani a használati meleg vizet, ha véletlenül elő is állítják akkor alig tudnak rásegíteni a fűtésre!
 
Ez pl. egy alapgond szokott lenni. Közben ha végig gondolnák akkor rájönnének. A fűtés 10 szer nagyobb költség mint a használati meleg víz. A rendszernek elő kellene állítani 55-60 fokos használati vizet ami nagyon nehezen megy ilyenkor télen. Viszont a fűtéshez elég lenne 20-25 vagy 30 fokos víz is. Ami könnyen meglenne folyamatosan. És egész nap lehetne pufferelni a házat! A fűtés rendben lenne igaz a használati víz nem. De ilyenkor ez nem számít mert a fűtés 10 szer nagyobb költség …
 
Ez a hő közlés alapegyenletéből adódó probléma vagyis a teljesítmény az egyenlő a tömeg vagy a tömegáram a fajhő és a hőmérséklet különbség szorzatával! Nem mindegy mekkora hőmérsékletre akarjuk felmelegíteni a közegünket!
 
Ezeket az előkészületeket tényleg jól átgondolva logikusan könnyű megtenni. Nincs vele gond! És nem lesz fekete folt.
 
 
 
Kérlek nézzétek át az ajánlataim!
 
 
 
Amennyiben érdeklődésetekre számot tarthatok szívesen állok további információkkal, szolgáltatással telefonon vagy személyesen is a rendelkezésetekre!
 
Remélve, hogy ajánlatom megfelelőnek találjátok és az elképzeléseitek tükrözi,
 
Várom mielőbbi jelentkezéseteket és megrendeléseteket!
 
 
Üdvözlettel:
 
Szabó Ernő