Építsünk be helyiségenkénti vezérlést, mérjük a páratartalmat, a harmatpontot érzékeljük és persze helyiségenként! De miért költenek ennyit az építkezés befejezése előtt, pláne ha erre nincs lehetőségük és igaz minden helyiségben van páratartalom mérő- érzékelő, de a ház nincs befejezve …

Amennyiben ilyen érzékelőket építünk be akkor már kell valami központi egység ami a jeleket feldolgozza és kell valami olyan szabályozó egység, beavatkozó szerelvény ami a feldolgozott jelet a szabályzási vonalon belül véges egy végrehajtást. Ezek megint mind költségek. FONTOS hogy egy helyiség levegőjét mindig a zárt helyiségen belül figyeljük, tehát ha nyitva van minden ajtó a épületen belül, hogy a szülők hallják mit csinálnak a gyerekek a szobákban akkor nem sok értelme van az ilyen jellegű vezérléseknek. Ezt a szerelőnek a tervezés során fel kellene ismernie és nem rábeszélnie a tulajdonosokat.

Viszont a rendszereket ma már könnyű úgy felépíteni, hogy a rendszerek folyamatosan bővíthetőek a szabályzások „okosíthatóak” legyenek.

Előkészítünk úgy egy családi házat, hogy csak két részre osztjuk, mert szeretnénk legalább két szabályozott zónára osztani a házat? Legyen egy nappali és egy éjszakai tartózkodási zóna! Ezeket természetesen külön termosztáttal akarjuk szabályozni.

Később ha igény van rá akkor a zónán belül is lehet helyiségenkénti vagy körönkénti szabályozást megvalósítani!

Ki kell alakítani egy un. fő vagy mester osztót. Kialakítástól függően ez lehet egy kiegyenlített osztó is.

 

két zónás kialakítás

Ezeket a kapcsolásokat sokféle megoldásban el lehet készíteni, néha egy kicsit bonyolultnak is tűnhet! Nem véletlenül rajzolom le mindig a kapcsolásokat!

Három zónás kapcsolás

Intelligens épületvezérlésnél be lehet építeni elektromos állító és szabályzó szelepeket! Erről egy kis vázlat:

Motoros váltószelepekkel

Természetesen ezt is meg tudjuk oldani. Nem gond, ha egyből az okos telefonról szeretne a megrendelő minden fűtési paramétert ellenőrizni